Geeforce oldala

FŐOLDAL

 

Érdekességek
 
Diablo 2 Lord of Destruction
 
Kontakt
 
Szavazzatok!
Ez egy fontos szavazás, nagyon érdekel!
Melyik a jobb fps játék amit neten is tolhatsz?

Counter-Strike
Unreal Tournament
S.W.A.T.
Call of Duty
Medal of Honor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Egy kis zene!

Green Day: Wake me up when september ends


Alien Ant Farm: Smooth criminal


Blink 182: All the small things


Depresszió: Itt benn

 
Diablo kerettörténet

Kezdettől fogva dúl a harc a dicső Mennyek és az égő Pokol, a Fény és a Sötét, a Rend és a Káosz erői között. A győztesé az uralom minden teremtett lény felett. E küzdelem végig söpört már mindkét fél birodalmán a Kristály ívtől, mely magasan a Mennyek szívében található, egészen a Pokol legmélyén lévő Pokoli kohóig, mégis, egyik fél sem tudott tartósan a másik fölé kerekedni, az egész konfliktus végtelennek és hiábavalónak tűnt. Ám egy napon a külső világok háborúzó urai felismerték, hogy sikerük kulcsa talán a halandók világa lehet, a mi világunk, Menedékfölde! Egyedül a halandó emberek választhatnak a Fény és a Sötétség között szabad akaratukból, ezért csak mi dönthetjük el a nagy harc végkimenetelét, legalábbis így hitték akkor. Én ma már másképp gondolom, nem csak mi választhatunk, nem csak rajtunk múlik minden, sőt…

Az első árulkodó jel Inarius. Inarius harcos angyal volt, egy Seraphim, ám a Sötétség mégis képes volt megrontani. Inarius büszke volt szépségére és hangosan kérkedett tisztaságával és értékével. Józan gondolatait annyira elhomályosította gőgje, hogy azt képzelte, ő angyal és démon fölött áll, így hát elhagyta a dicső Mennyek birodalmát, hogy megalapítsa saját domíniumát. Hatalmas katedrálist épített tükrökből és kristályokból és rengeteg követőt szerzett megnyerő külsejével és gazdagságával. Mikor elég nagy volt már a serege, úgy döntött megmutatja erejét. Inarius megtámadta és lerombolta Mephisto egyik templomát, lemészárolva az ott talált sötét szerzeteseket. A Pokol erői eddig nem vették komolyan Inariust, de ezt már nem tűrhették. Állítólag maga Mephisto ment el Inarius katedrálisához, hogy földig rombolja azt és környékét. A Gyűlölet Ura foglyul ejtette a büszke arkangyalt és követőit. Inariust félelmetes láncokkal kötötte meg és lassan kitépte szárnyait, majd hatalmas kampókkal kinyújtotta valaha csodálatos bőrét, teljesen eltorzítva egykori alakját.

Inariust azóta egy tükrökkel kirakott kamrában tartják bezárva, szemhéját kitépték, így örökké eltorzult képmását kénytelen nézni. Követői egy részét Mephisto odaajándékozta Diablonak és Baalnak, míg a többieket a nyomorék angyalhoz tette hasonlatossá. Köztük volt Inarius egyik kovácsa Hephasto is.

Hephasto


A második Izual a sorban. Izual kezdetben Tyrael Arkangyal hős hadnagya volt, a Seraphim harcosok közt talán a legnagyobb. Ő birtokolta a híres angyali Azurewrath rúnakardot. Nem sokkal a démoni penge, Shadowfang elkészülte előtt Izual ádáz támadást indított a Pokoli kohó ellen, hogy elpusztítsa mind a fegyvert, mind viselőjét, de a Káosz erői legyűrték őt és a Sötétség úrrá lett rajta. Tyrael és társai úgy tartották, hogy ezután vált árulóvá és szolgáltatta ki a dicső Mennyek legféltettebb titkait a Pokol urainak. Ezért büntetésül démoni testbe kényszeríttették, hogy abban bolyongjon örökkön örökké a bukott angyal, akiben sem a Pokol, sem a Menny nem bízott többé.

Ha tudták volna akkor, amit most, bizonyára nem ússza meg ennyivel. Izual ugyanis kezdettől fogva áruló volt, ő vette rá Tyraelt, hogy alkalom adtán a Lélekköveket használja a Három Legfőbb Gonosz ellen, majd miután ez sikerült a Pokoli kohó elleni támadást használva álcaként átszökött a Pokol erőihez, hogy elmondhassa nekik, hogyan használhatják a Lélekköveket a saját céljaikra, hogyan lehetnek erősebbek általuk, és hogyan ronthatják meg végül majd a Világkövet.
Ezután Izual segítségével a Három Legfőbb Gonosz megrendezte saját elkergetését a pokolból, ez volt a Sötét Száműzetés.

Izual démoni alakja...
...és Izual mint angyal


Azmodan és Belial vezetésével a Kisebb Gonoszok – kik név szerint Duriel a Fájdalom Ura, Andariel a Gyötrelem Úrnője, Belial a Hazugságok Ura és Azmodan a Bűn Ura – elűzték a testetlen Mephistot, Baalt és Diablot a halandók világába, ide Menedékföldére.

A harmadik, aki választott pedig nem halandó volt, maga Tyrael Arkangyal. Tyrael a Mennyek akarata ellenére avatkozott be a halandók sorsába. Talán kételkedett, hogy meg tudjuk védeni magunkat, talán nagyobb veszélyt látott, mint a többi angyal, talán Izual hatására cselekedett, nem tudom, de nem is igazán lényeges.

Tyrael


Tyrael 260 évvel ezelőtt egy titokzatos rendet szervezett nagyhatalmú, halandó mágusokból, ez volt a Horadrim, küldetésük a Hármak bebörtönzése a Tyraeltől kapott Lélekkövekbe.

Elsőként Mephistot kapták el és zárták be a Lélekkőbe, majd a Zakarum rendre bízták az őrzését, Travincal városában. A következő Baal volt, akit Nor Tiraj feljegyzései alapján 58 nappal küldetésük megkezdése után találták meg Lut Gholeinben, ahová Baal a Scos-völgy helyett menekült. A Horadrim csapatot a nagy Tal Rasha vezette. Az ő parancsára megvárták, míg Baal elhagyja a várost, és ekkor csaptak le rá a sivatagban. Óriási csata zajlott a démon és a mágusok között, sokan odavesztek, ám végül térdre kényszeríttették Baalt, aki utolsó erőtartalékait összeszedve Tal Rashara támadt. Tal Rasha azonban túlélte a támadást, a bolondok azt hitték, hogy Baal, egyike a Legfőbb Gonoszoknak elhibázta és helyette a Lélekkövet találta el, mely darabokra tört. Csakhogy Baal éppen ezt akarta, de ezt akkor még senki sem sejtette.

Baal Lélekköve


Tal Rasha tudta, hogy a Lélekkő legnagyobb szilánkja sem elég erős ahhoz, hogy Baalt fogva tarthassa, mégis felvette a legnagyobb darabot, odalépett Baalhoz és elvágta a torkát, a sebhez szorítva a követ, pont mint Mephisto esetében. A Lélekkő beszívta Baal eszenciáját, de látszott, hogy nem sokáig bírja kordában tartani iszonyú tartalmát, ekkor jelent meg Tyrael. Elvezette őket egy titkos barlangrendszerhez, melyben hét ősi sírbolt volt. Az utolsóba beléptek és annak legmélyén egy hatalmas, mágikus börtönt készítettek valaki számára, az idők végezetéig. Mikor elkészültek Tyrael fogta Baal Lélekkövét és Tal Rasha mellkasába szúrta, akit addigra már a mágikus börtön láncai tartottak fogva. Tal Rasha nagy áldozatott hozott: leláncolva arra ítéltetett, hogy Baal gonoszságával viaskodjon az idők végezetéig. Nemes dolog, igaz? Nos inkább ostoba és büszke… Képes lehet egy halandó, még ha történetesen Tal Rasha is az illető féken tartani egy halhatatlan démont, Baalt a Pusztítás Urát? Nos, mint azóta kiderült, nem! Az egész csak arra volt jó, hogy Baal megszerezhesse a Horadrim legféltettebb titkait és Tal Rasha hatalmát, méghozzá úgy, hogy az áldozat önként futott a karjaiba.

Diablot a Rettegés Urát börtönözték be utolsónak, egy hatalmas, sok áldozatot követelő csata után. Ezt a Horadrim csapatot a Beavatott Jered Cain vezette. Az elátkozott követ egy a Vesztegföldeken található elhagyatott barlangba vitték a Talsande folyó közelében. A barlang fölé a Horadrim hatalmas kolostort épített, ahonnan folyamatosan szemmel tarthatták az elrejtett Lélekkövet.

Diablo Lélekköve


Bevégeztetett, a Hármakat bebörtönözték és béke köszöntött Menedékföldére. Ez azonban csak látszat volt, mélyen a föld alatt három iszonyatos erő kezdte meg sötét munkáját, hogy a Lélekköveket megronthassák és saját céljaikra használhassák őket. Elsőként valószínűleg Baal járt sikerrel, hiszen neki csak a Lélekkő egy szilánkjával kellett megküzdenie, azonban a Horadrim készítette mágikus börtönből nem szökhetett meg segítség nélkül, így hát várt, és közben kikutatta Tal Rasha elméjének minden rejtett zugát. Megtudta tőle, hogy az északi barbár törzsek őrzik minden jóság forrását, a szent Világkövet, az Arreat hegy gyomrában. Kiderítette azt is, miként férkőzhet a kő közelébe, anélkül, hogy az azt őrző Nephalem lelkek megmérettetnék. Minden a birtokában volt, hogy elérhesse ördögi célját, a Világkő megrontását. Mindez már csak idő kérdése volt, Tyrael mégsem tudott róla semmit.

Bár Mephistot is az Aranoch sivatagban ejtették foglyul, mégsem ott őrizték a Lélekkövét. Túl veszélyes lett volna két Legfőbb Gonoszt ilyen közel engedni egymáshoz, ezért Mephisto Lélekkövének őrzését a Zakarum rendre bízták, a keleti Travincal templomvárosában. Egy idő után Mephisto is legyőzte börtöne erejét és megfertőzte őrzői, a Zakarum papok lelkét. Ám az akkori Que-Hegan, Khalim megronthatatlannak bizonyult, ezért Mephisto rávette a Zakarum Főtanácsot, hogy öljék meg vezetőjüket és szórják szét tetemének darabjait a birodalomban. Az új Que-Hegan Sankekur lett, akit Mephisto már könnyűszerrel megnyerhetett magának. Rávette a papokat egy rituáléra, mellyel Lélekkövét hét darabra törték és kiszabadították a Gyűlölet Urát. A Lélekkő darabjait Mephisto átszúrta a Zakarum Főtanács papjainak bal tenyerén, ezzel teljesen megrontva őket. A legnagyobb darab Sankekur tenyerében volt, Mephisto az ő testét használta manifesztációjához, mely Mephisto igazi démoni alakjához vált hasonlatossá. Mephisto befolyásának számlájára írható a Zakarum rend lassú, de folyamatos elkorcsosulása, például a Zakarum Keze nevű véres Templomos rend, mely az inkvizíció szerepét töltötte be a gondok idején, ám valójában ártatlanok százait mészárolta le. És Tyrael erről sem tudott semmit…

Mephisto Lélekköve


Közben Diablo sem tétlenkedett, ő is lassan börtöne fölé kerekedett, de neki is külső segítségre volt szüksége, hogy kiszabadulhasson. Ekkorra már felemelkedtek a Nyugati királyságok és a Horadrim is kihalt, kivéve Deckard Caint, a rend utolsó tagját. Cain a régi, ekkorra már elhagyatott Horadrim kolostor melletti Tristramban élt. Ekkortájt kezdett téríteni a Zakarum nyugaton is. Nyugatvégen örömmel fogadták az új vallást és próbálták terjeszteni is, annak ellenére, hogy nem mindenhol fogadták szívesen. Kezdetben ez némi feszültséget gerjesztett az addig békében élő Nyugatvég és Vesztegföldek között. Ekkor jött egy északi úr, Leoric és a Zakarum nevében Vesztegföldek királyának kiáltotta ki magát. Leoric mélyen vallásos ember volt, sok lovaggal és pappal érkezett, köztük Sankekur Que-Hegan küldöttével Lazarus érsekkel. Leoric bevonult Tristram városába és az ott lévő elaggott kolostort nevezte ki székhelyéül, melyet felújíttatott, hogy ismét régi pompájával ragyoghasson. Vesztegföldek szabad népe eleinte nem örült az idegen király hirtelen uralmának, de mivel Leoric igazságos és erős királynak bizonyult, tisztelni kezdték, mert tudták, hogy csak a Sötétségtől akarja őket védelmezni.


Lazarus érsek
Nem sokkal később Diablo beférkőzött Lazarus érsek álmaiba és a kolostor alatti labirintusba csalta. Lazarus rettegve rohant végig az elhagyatott folyosókon, míg végül elért az izzó Lélekkő csarnokába. Nem tudván mit tesz, a feje fölé emelte a követ, rég elfeledett varázsigéket mormolva. Akaratától megfosztva földhöz vágta a követ, az eltört és szabadon engedte a rettegett Diablot.


Diablonak szüksége volt egy testre, amit megszállhat, ki is választotta a legerősebbet, Leoric királyét. A király hónapokig küzdött a démonnal titokban, azt gondolván egyedül és képes legyőzni. Tévedett. Diablo minden erényt kiégetett Leoric lelkéből, sőt Lazarust is teljesen megfertőzte, aki mindig királya közelében tartózkodott. Lazarus gondosan ügyelt rá, nehogy a Rend erői felfedezzék a növekvő Gonoszt, ám a változás szembeötlő volt. Leoric egyre zavartabb lett, és azonnal kivégeztetett mindenkit, aki megkérdőjelezte tetteit. Lovagjait a környező falvakba küldte, hogy uralma alá hajtsa az ott élőket. Vesztegföldek népe ezután csak a Fekete király névvel illette az egykor nagyra becsült Leoricot.

Lachdanan, a király lovagjainak kapitánya és a Zakarum rend bajnoka próbált rájönni mi okozhatja Leoric romlását, de minduntalan Lazarusba ütközött, aki végül felségárulással vádolta a lovagot. Az udvar papjai és lovagjai ezt persze képtelenségnek tartották, és egyre inkább kezdtek kételkedni királyukban. Leoric elmeállapota napról napra nyilvánvalóbb volt, Lazarusnak lépnie kellett. Elhitette a királlyal, hogy a szomszédos Nyugatvég ellene áskálódik és Vesztegföldeket saját királyságához kívánja csatolni. Leoric nagy haragra gerjedt, összehívta tanácsadóit és minden figyelmeztetésük ellenére hadat üzent Nyugatvégnek. Lazarus Lachdanant nevezte ki a seregek élére, aki bár nem értett vele egyet mégis fejet hajtott királya akarata előtt. Ezzel Lazarusnak sikerült sok főpapot és hivatalnokot, a király legproblémásabb tanácsadóit, a biztos halálba küldenie.

Diablo végre kiterjeszthette hatalmát az egyedül maradt királyon, de rájött, hogy sosem lesz képes őt teljesen uralni, ezért új test után nézett. Elhagyta Leoricot, de a király lelke romlott, elméje pedig zavart maradt. Diablo bátorítására Lazarus elrabolta a király egyetlen fiát Albrechtet, kinek a testét és lelkét Diablo könnyedén elfoglalhatta. A fiú legmélyebb félelmei öltöttek testet előtte, a katakombákban felébredtek a halottak, a falakból démonok léptek elő, így az egykori Horadrim kolostor a nyers rettegés és rémséges szörnyetegek otthona lett. Albrecht teste átalakult, – úgy, ahogy Sankekuré is – felvette Diablo igazi, démoni alakját.

A Nyugatvég elleni háború hatalmas vérfürdőt és gyors vereséget hozott Vesztegföldeknek. Lachdanan összegyűjtötte a megmaradt embereket és visszavonulást parancsolt. Mikor hazatértek Tristramot óriási zűrzavarban találták. Leoric fia eltűnése után őrjöngeni kezdett, a városlakókat összeesküvéssel vádolta és sokukat kivégeztette és a király utolsó tanácsadója, Lazarus is eltűnt. Lachdanan a király elé vonult, de az őt is az összeesküvés részesének tekintette és testőrségét ellen küldte. Lachdanan felismerte királya beszámíthatatlanságát, megparancsolta az embereinek, hogy védekezzenek. A csata még a kolostor csarnokaiban is zajlott, végleg megszentségtelenítve azt. Lachdanan lovagjai végül legyőzték a király testőrségét, ám keserű győzelem volt ez.

Lachdanan fájó szívvel, de karddal a kezében közeledett Leoric felé, majd átdöfte egykori királya elsötétült szívét. Leoric földöntúli halálsikolya visszhangzott a termekben, őrülete teljesen elborította, örökre elátkozta gyilkosait, ezzel minden ami valaha is erkölcsös és tiszteletreméltó volt Vesztegföldeken immár örökre elveszett.
Leoric, a Fekete király


A Fekete király meghalt, lovagjaival együtt, Albrecht még mindig nem került meg, Vesztegföldek büszke védői nem voltak sehol. Tristram lakói rettegtek, de gondjaik most kezdődtek csak igazán. A kolostorban hátborzongató fények gyúltak és rettenetes szörnyek mászkáltak a környéken éjszakánként. Sok lakó elmenekült a borzalmak elől, máshol keresve békességet, akik mégis maradtak állandó félelemben éltek és soha nem mertek belépni az elátkozott kolostorba.

Nem sokkal később Lazarus ziláltan és kimerülten, de előkerült. Azt mondta őt is elragadta az egyre növekvő gonosz a kolostorban. Az embereknek szükségük volt valami kapaszkodóra, ezért Lazarus könnyedén rávette őket, hogy Albrecht herceg keresésére induljanak, egyenesen a kolostorba. Kapákkal, lapátokkal ás fáklyákkal indultak a fiú megmentésére, az áruló Lazarusszal az élükön. Kevesen tértek csak vissza, azok is szörnyű testi és lelki sebekkel. Sokukat már nem tudták megmenteni a gyógyítok. Rémisztő történetek jártak szájról szájra démonokról és ördögökről, a rettegés már-már fullasztó volt az elátkozott városban. Eközben a mélyben Diablo egyre növelte erejét és várt...

Pár hónap múlva kalandozók, szerencsevadászok és hősjelöltek kezdtek szállingózni Tristramba, hogy legyőzzék az ott ólálkodó gonoszt. Nem tudhatták, hogy ez pontosan megfelelt Diablo terveinek. Nem érte be Albrecht testével, egy erősebbre volt szüksége, úgy gondolta az aki képes lesz legyőzni őt elég erős lehet további terveihez. El is jött a hős aki erősebbnek bizonyult nála, ám ez csak látszólagos siker volt. A hős úgy vélte csak akkor győzheti le végleg a Rettegés Urát, ha magába zárja. Tal Rasha után egy újabb bolond. Diablo természetesen pár nap alatt könnyedén átvette az uralmat a hős lelke felett és elindult, egyelőre még nem fedve fel kilétét, hogy kiszabadítsa börtönéből idősebb testvérét Baalt. Tristramban pedig ismét a démonok és a rettegés lett az úr.

A Hős...
...és a Vándor


Diablo sötét vándorként haladt kelet felé, miden felé rémséges démonokat hagyva hátra, hogy senki se követhesse. Persze ez csak a halandókra vonatkozott, Tyrael elől nem tűnhetett el, de neki megint előbb járt a keze, mint az agya, így Diablo Marius segítségével könnyedén kicselezte az arkangyalt és kiszabadította Baalt. Tyraelt pedig Duriel gondjaira bízták, hogy őrizze Baal börtönében. Tyrael mindösszesen Baal Lélekkövét tudta kimenekíteni, jobb nem lévén Mariusra bízta, egy halandóra akit már előtte is Diablo irányított, újabb okos húzás...

Itt találkoztam vele először, én szabadítottam ki a nagy Arkangyalt, én, egy halandó! Igaz, akkor még én sem tudtam mindezeket, csak rohantam Diablo és Baal után, hogy rendbe hozzam, amit a Horadrim és Tyrael elrontott. Nos, most már leírhatom, nem sikerült. Ugyan később legyőztem Mephistot és Diablot is, de Baal közben elérte célját. Először Mariustól visszaszerezte a Lélekkövét, majd északra ment az Arreat hegyhez, hogy Nihlathak felhasználásával megrontsa a Világkövet. Későn értem utol, hiába győztem le, a Világkő nem bírta ki Baal pusztító érintését. Kételkedem ugyan Tyraelben, sőt lenézem hibái és részrehajlása miatt, jómagam ugyanis inkább az Egyensúly híve vagyok, de azt hiszem nem volt más választása, mint megsemmisíteni a Világkövet. Még ma sem tudjuk pontosan, milyen következményei lesznek ennek, de egyre jobban rettegek, hogy a Hármak végső célja nem a kő megrontása volt… Hanem az elpusztítása… És ha így van, akkor sikerrel jártak…

Rathma névtelen papja
1266 Anno Kehjistani

cikk by www.diablo.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Itt az idő...
 
Mondjátok csak!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Jó oldalak
 

Figyelek ám!
Indulás: 2006-04-11
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!